Média

Rengeteg előnye van, nálunk mégsem sikeres az autómegosztás

2016. május 5. 12:17

Vásárlás helyett megosztás. Egyes vélemények szerint néhány éven belül Európa nagyvárosaiban felesleges luxussá válhat a családi autó. Az okostelefonnal lefoglalható, bárhol letehető és felvehető autók használata jóval olcsóbb, mint egy saját jármű fenntartása, de Londonban például már a metróval is versenyképesek a díjak.

Egyre több ember érzi úgy, hogy boldogan lehet élni úgy is, hogy nincs mindenből sajátja. Az autómegosztó szolgáltatás Európa számos nagyvárosában népszerű. Az ügyfelek a város bármely szabad parkolóhelyén felvehetik, és leadhatják a járműveket, de arra is van példa, hogy autófelvevő pontokat létesítenek. A felhasználók a szolgáltatás okostelefon-alkalmazásában valós időben látják az elérhető járművek helyzetét. Magyarországon is elindult a szolgáltatás, de ellentétben a telekocsi rendszerekkel - átütő sikert nem hozott.

 

Kossuth Rádió, Napközben

Zách Dániel, a Totalcar szerkesztője véleménye szerint Magyarországon azért nem lett népszerű az autómegosztás, mert nálunk még nagyon fontos a birtoklás. Sokan az önmegvalósítás lényeges lépcsőfokaként tekintenek a saját tulajdonú autóra. Ez a szemlélet azonban nagyon sok kárt okoz, sokan a jövedelmi lehetőségeik felett költenek.

Zách Dániel azt javasolja, érdemes kiszámolni, hogy mennyibe kerül a saját autó fenntartása, és ez nem csak az üzemanyagköltséget jelenti, hanem a biztosítást, a szervizt, a jármű értékcsökkentését is. Sokan ráadásul egyedül használják az autót, és szinte csupán arra, hogy bemenjenek vele a munkahelyükre, este pedig hazavezessenek.