Média

Olcsóbban autózhatnak a budapestiek

www.vezess.hu - 2014-09-30

2014. szeptember 30. 10:28

Kártyával elvihető autók forgalomba állításával akarják csökkenteni a járműforgalmat Budapesten. Ellentmondás? A Bubi után itt az autómegosztás!

Ismeri a Bubit, ugye? Némi éves díjért cserébe kártyát kap, amivel a 75 budapesti bázis bármelyikén, bármikor felvehet egy-egy halványzöld bringát, aztán tekerhet. Nos, az autómegosztás ehhez hasonló történet, csak autókkal. Persze vannak különbségek.

Sikersztori lehetne a reptérre telepített bázis

Mi ez, és mi értelme?

Az első különbség mindjárt az, hogy kezdetnek csak öt autóátvevő/-leadó pontot telepített Budapest VI. és VII. kerületébe a rendszert elindító Avalon Car(e) Services Kft.
  -  Zichy Jenő utca 9.
  -  Holló utca 6.
  -  Weiner Leó utca 16.
  -  Kertész utca 28.
  -  Akácfa utca 12-14.

Tízszer ennyi autóátadó bázissal biztosan lendületesebben indulna be a projekt, de a kerékpármegosztással ellentétben a Publicare magánpénzből csírázik, és a kocsik nyilván komolyabb befektetést igényelnek. A fenti címek viszont sűrűn lakott városrészben találhatók, a nemzetközi példák szerint ebből a magból kinőheti magát a rendszer, és ha rákapnak a pestiek, terjeszkedhet.

Minél több járműmegosztó pont lesz, annál több az elvihető autó, annál sikeresebb lehet a történet. De mi értelme az egésznek? A kvázi ingyen bringa még érthető, no de ez...?

Belvárosi teremgarázsokból lehet elvinni a kocsikat

Furcsamód ezekkel az új autókkal a járműforgalmat lehet csökkenteni az araszoló, és parkolóhelyet kereső járművekbe lassan belefulladó Belvárosban. A világ gazdagabb felén évtizedek óta működő rendszerről arrafelé mindenféle statisztikákat lobogtatnak, hogy ennyivel meg annyival kevesebb autót használnak a magányszemélyek, ebből következően ennyivel meg annyival csökkent a légszennyezettség, még parkolóhelyet is kevesebbet kell elvenni a zöldből.

Máshol sikertörténet

Angolszász nevén a car-sharing 1948-ban indult Svájcból, ma Nagy-Britanniától Németországig ezrével működnek sikeresen autómegosztó pontok a nagyvárosokban. Lényege, előnye röviden összefoglalható. Ha nem egy ember használ egy autót, ezer ember ezer autót stb., hanem 6-8-10 ember egyetlen kocsit (viszont az a jármű rendesen kihasznált, beosztott menetrend szerint közlekedik, parkolóhelyet sem foglal feleslegesen), akkor csökken a metropoliszok zsúfoltsága, mérséklődnek a dugók, javul a levegőminőség stb.

Hogyan tudjuk használni a kocsikat?

Egyszerűen, tényleg, egy hétig teszteltem a rendszert. A minimál díjcsomagnál egyszeri 9900 forint befizetésével máris felhasználóvá válunk (januárig ezt elengedi a cég), majd annyi hónapra utalunk 1290 forintos havidíjat, ahányban autóznánk. A regisztrációs díjért bankkártyához hasonlatos lapocskát kapunk, majd online lefoglaljuk, hogy az 5 hely közül melyikről, mikortól meddig vinnénk el egy kocsit. Mondjuk 2,5 órányi időtartamra, mert kivinnénk a Belvárosból családtagunkat a reptérre, és abból indulunk ki, hogy ez a megoldás jóval olcsóbb a taxinál. Hogy az-e, mindjárt elárulom.

Hetekkel, de akár percekkel az indulásunk előtt is foglalhatunk - a rendszer határait feszegetve egyszer az egyik autó Holló utcai leadásakor 8 perccel későbbre foglaltattam telefonon a Zichy Jenő utcába (így is lehet a call centert megcsörgetve).

Nem tévedés, nem elírás: a kocsik kulccsal, forgalmival, és egy Mol-benzinkártyával a kesztyűtartóban várják a használókat a parkolóházakban, elegáns módon mindjárt a bejáratoknál. A kártyát a szélvédőn lévő érzékelőhöz érintve nyílik a kocsi, majd az üveg bal felső sarkában lévő kis szerkezetbe beütjük a PIN-kódunkat. A rendszer megkérdezi, hogy
  -  van érvényes jogsink?
  -  tiszta a kocsi?
  -  látható rajta új sérülés az adatlapján megjelölthöz képest?

Ennyi, és nyílik

 

Itt kell megjegyeznem, hogy a jellemzően 30-40 ezer kilométert futott Opel Corsákból álló flotta makulátlan, sokszor azokat az aprócska sérüléseket sem találtam a garázs mesterséges fényében, amit az adatlapon feltüntettek. Kérésre a cég Astrát és Insigniát is be tud állítani a bérkocsis parkjából, ha valaki abban jobban érzi magát azokban.

Ha lophat a magyar, akkor lop is?

A bérautókkal kapcsolatos tipikus bűncselekmény (volt egykor?), hogy a bűnözők a bérlet idején kicserélték a fiatal kocsikban a jó minőségű alkatrészeket pocsékra, tehették, mert a visszaadáskor nem ellenőrizték autóemelőn ezeket a bérlősök. Ma már ezt különféle trükkökkel kézben tudják tartani a bérautós cégek, az autómegosztós kocsikban viszont benzinkártya is van, amivel illik tankolni a kocsiba, ha negyedtank alá kúszik a mutató.
Tessék mondani, nem fogják a felhasználók ezeket a kártyákat megcsapolni?
Az Avalon munkatársai szerint nem. A tankolás előtt a kártya PIN-kódjáért be kell telefonálni, igaz, ettől még bárki tölthet a csomagtartóban lévő privát kannába is. Viszont a nyomkövetővel felszerelt kocsik pontos útvonalát látják a cégnél, így a viszonylag pontos fogyasztást is ismerik - 3-4 literért meg regisztrált felhasználók nem adják el a becsületüket. Soha nem volt még csapolás.

Mennyibe kerül ez az egész?

Az egyszeri regdíj és a havidíj mellett minden egyes autóhasználatot az időtartam és futott kilométer függvényében utólag számláz ki a rendszer, például az alábbi minimál díjcsomagos táblázat szerint.

3 díjcsomagból lehet választani

Nézzük meg, hogy ez mennyire jön ki néhány esetben.
 
Budapest közepe - reptér - aztán vissza (2,5 óra)
A tarifa egységesítése óta (=jelentős áremelés) az Andrássy úti lakhelyemtől olyan 7500 forintért visz ki a taxi a reptérre, oda-vissza tehát kb. 15 ezerbe fáj, ami meglehetősen sok.  2,5 órára béreltem ki a kocsit ennek tesztelésére, annyi alatt kivihető a képzeletbeli rokon a reptérre, búcsúzkodni is van idő, aztán kényelmesen visszaérek a kocsival, vissza is értem. A 150 percnyi használatért és a 41 kilométeres útért 4061 forintot kellett fizetni, ami annyival olcsóbb a taxisok díjánál, hogy akár agyonvághatná azok szolgáltatását.

Meggyőződésem, hogy ha a reptérre telepítene egy autómegosztó pontot az Avalon úgy - és ez fontos -, hogy ott kint lepasszolható a kocsi, ami helyett másikat vehetek fel a hazarepülés után, akkor hatalmas lendülettel beindulna ezen a vonalon a szolgáltatás, hiszen 2-3 ezer forintért Budapest bármely pontjáról ki lehetne jutni kocsival, majd hazaautózni. A rosszabbik énem sejti, hogy bizonyos erők azonnal megpróbálnák megfojtani ezt, de nyilván csak én vagyok rosszindulatú.

Sződi János cégvezető szerint ennek beindításához kellene olyan 150 autó, az a rendszer már nem környezetbarát (márpedig számukra ez is fontos), és drágább lenne, a számításaik szerint percalapú működéssel 100 forint/perc körüli. Ennek ellenére nem tartja elképzelhetetlennek, hogy idővel valamilyen hibrid megoldást elindíthatnak. Egyelőre vidéki nagyvárosok vasútállomásai mellett elhelyezett bázisokban gondolkodnak rövidtávú tervként.

Budapest közepe - munkahely - este vissza (12 óra)
Kíváncsi voltam, hogy mennyibe kerülne a luxus, ha valaki munkába járna ezzel. Tudva, hogy számos cégnél a munkáltató taxiscsekkjét ilyesmire használják, nem is földtől elrugaszkodott az ötlet. Reggel 7-től este 19-ig bérelve a kocsit, és eközben csak a kétszer 5,5 kilométeres távot teljesítve 5381 forintot számlázott a rendszer. Ez nagyjából a taxis tarifához hasonló, viszont a BKV-s közlekedésnél sokkal drágább, akkor is, ha bérlet hiányában kétszer három jegyet lyukasztanom kell, vagyis 1800 forintba kerül tízes jegy használata esetén. Biztos vagyok benne, hogy egyesek ennél a használatnál is a car-sharing mellett döntenének.

Budapest közepe - Tesco - aztán vissza (6,5 óra)
Tipikus szombati program, anya szántja a hipermarketet, apa unott fejjel tolja utána a kocsit. Tőlünk 4,5 kilométerre működik egy Tesco, így ebben az esetben csak 9 kilométert ment a kocsi. Mivel bizonytalan volt az indulás időpontja, egy egész délelőttre kibéreltem a Corsát (6,5 órára), nyilván feleannyi idő alatt is megjárható. Ezért 3629 forintot kért a cég, biztos vagyok benne, hogy ennyit nem spóroltunk a hipermarketes vásárlással az utcánkban lévő, egyébként drága kisbolthoz képest.

Budapest közepe - nagyi vidéken - aztán vissza (13,5 óra)

A rokonlátogatás meg a szokásos vasárnapi program, mivel nem rendezzük le a drága, szeretett és bő 100 kilométerre lakó nagyit 2 óra alatt, egész napra kibéreltem a kocsit, amivel 221 kilométert mentünk. A többitől eltérően ez már jelentős üzemanyag-mennyiség, pörgött is az Avalon számlálója rendesen 20 445 forintig. Saját, nagyfogyasztású kocsival is jó pár ezresbe kerül egy ilyen családlátogatás, de erre biztosan nem való ez a rendszer.

Hozzáteszem, bár én is a VI. kerületben lakom, de kb. egy kilométerre, így földalattiznom kellett a bázisokig, ami plusz költséget jelentett. Jelenleg tehát a megosztó pontok pár négyzetkilométeres körzetében élő bő százezernyi ember számára érhető el gyalog pár percen belül a rendszer. Azt gondolom, számukra lehet alternatíva.

A Corsák sorszámozottak, kérésre Astra vagy Insignia is használható

Kinek jó ez?A fentiek mellett nyilván számos szituációt hozhat az élet, amikor saját autó hiányában, vagy azon felül második kocsiként szükségünk lehet autóra. Vannak helyzetek, amikor nagyon megéri használni, máskor ráfizetés. Ahogyan a Bubinak, a saját autó fenntartásának, a taxinak, vagy éppen a közösségi közlekedésnek is hátrányai és előnyei is számosak. A felsoroltak mellett ez egy újabb lehetőség a közlekedésre.

Előnyök:
  -  sok esetben olcsóbb a taxinál
  -  saját autó fenntartása nélkül is autózhatunk (az milliós befektetés jelentős értékvesztéssel, biztosítással, szervizeléssel stb.)
  -  tiszta, makulátlan állapotú, fiatal autókkal közlekedhetünk
  -  rendkívül rugalmas a rendszer, ha hirtelen autóra van szükségünk, pár perc múlva vihetjük

Hátrányok:
  -  egyelőre csak Budapesten, ott is csak egymáshoz közeli öt helyen működik átvevő/leadó pont
  -  ugyanoda kell visszavinni a kocsikat, ahol felvettük őket
  -  nem minden esetben olcsó, vidékre kirándulni nem ajánlható
  -  nincs a reptéren bázis

Ha istenigazából beindul, minden fővárosban élőnek, dolgozónak javulhat cseppet az életminősége, ha használja, ha nem.

De hogy őszinte legyek, ahhoz sok-sok-sok ilyen autónak kell olajozottan működő rendszerben futni. Rengeteg budapestinek kell úgy dönteni, hogy saját autó fenntartása helyett ezt használja, ezerszámra kell a publicare-es autóknak tutira kihasznált módon közlekedni. Ha ez így beindul, az klassz lesz, mert csökken az egy autóban egy ember autózik őrülete a városban.

Öt darab kocsival elindult a rendszer. A VI. és a VII. kerület belső részein élőkön múlik, hogy lesz-e belőle sokkal szélesebb körű szolgáltatás. Innen szép nyerni.