Média

A közösségi bringa után jön a közösségi autó

www.nlcafe.hu - 2014-09-22

2014. szeptember 22. 11:25

Négy új állomást nyit Budapest központjában az első autómegosztó.

A cég országos parkoló- és átvevőpontok átadását is tervezi a közeljövőben, elsősorban a nagyobb vidéki városok vasútállomásainak közelében. Mint az Avalon sajtóanyagában írja, ez a megoldás költséget és időt takaríthat meg a vállalkozásoknak, de magánszemélyeknek is.

Egyelőre Budapest VI. és VII. kerületében alakítottak ki két-két állomást. Azért döntöttek újabb belvárosi parkolóhelyek kialakítása mellett, mert – hasonlóan a nyugat-európai nagyvárosok lakosságáéhoz – leginkább az itt élők számára jár előnyökkel a rendszer.

Az ötlet főként azoknak lehet hasznos, akik leginkább pár órás, városon belüli utakhoz keresnek autót, hiszen évi 8-10 ezer kilométer alatt olcsóbb, mint a saját autó, és rugalmasabb, mint a bérautó.

„Az európai példák azt bizonyítják, hogy a CarSharing rövid időn belül igen népszerű szolgáltatássá válik a környezettudatos és költségérzékeny nagyvárosi emberek körében. Azoknak a városi lakosoknak, akik autójukat nem mindennap használják hosszabb utakra, egyszerűen nem éri meg saját autót tartani, amennyiben az autó vételára mellett az elkerülhetetlen járulékos költségeket is figyelembe vesszük” – mutatott rá Sződi János ügyvezető.

A CarSharing előnyei nemcsak költségoldalon jelentkeznek, hanem környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolhatók, hiszen a rendszerekbe csak olyan új autók kerülhetnek, amelyek megfelelnek a legszigorúbb előírásoknak, ezért csökken a károsanyag-kibocsátás. Egy autót többen is használhatnak, a rendszer 6-10 parkolóhely kiváltására alkalmas, és akár fél órára is igénybevehető.

Míg hazánkban átlagosan 4 óra 17 perces időtávra veszik igénybe a közösségi autókat, a fejlettebb piacokon kimutathatóan rövidebb, 2-2,5 óra az átlagos használati idő. A megtett kilométereket tekintve Magyarországon a magánemberek átlagban körülbelül 47,9 kilométert autóznak alkalmanként, és átlagosan bruttó 6912 forintot fizetnek.