Média

Több ponton érhető el a közösségi autóbérlő rendszer

www.hirstart.hu - 2014-09-18

2014. szeptember 18. 21:04

Ötre növelte autóátvételi és leadási pontjait az első magyarországi közösségi autóbérlő rendszert üzemeltető Avalon CarSharing - mondta a cég ügyvezető igazgatója csütörtökön.

Sződi János közlése szerint a közösségi autóhasználat lényege, hogy regisztráció és időpontfoglalás után az autókat már akár fél órára is ki lehet bérelni. Az átvételi és leadási pontok Budapest belvárosában vannak.

Felméréseik szerint Budapesten a magánszemélyek átlagosan 4 óra 17 percet használják az autókat és 48 kilométert vezetnek, ezért bruttó 6100 forintot fizetnek. Céges felhasználók ennél többet használják az autókat: 6 óra 47 percet átlagosan, ezalatt 83 kilométert tesznek meg.

Elmondása szerint az első közösségi autóbérlési rendszert 1948-ban Svájcban mutatták be, jelenleg a legnagyobb szolgáltatók az Egyesült Államokban és Németországban vannak. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen autó akár tíz másikat is ki tud váltani.

Kádár András, az Avalon munkatársa a rendszer működését bemutatva elmondta, előzetes regisztráció után a honlapon lehet lefoglalni az autót kezdő- és végidőpont megadásával, a járművekkel el lehet hagyni Budapestet, de ugyanott kell leadni, ahol felvették azokat. Az autók egy speciális kártyával indíthatóak, a költségek a bérlés mellett a benzin árát is tartalmazzák.