Média

Közel 7 százalékkal növelte árbevételét az Avalon autókölcsönző tavaly

www.elemzeskozpont.hu - 2014-02-05

2014. február 5. 14:07

A piac csökkenése ellenére közel 7 százalékkal, 310 millió forintra növelte árbevételét tavaly az Avalon Care Services Kft. az egy évvel korábbihoz képest, a budapesti központú autókölcsönző 2014-re 12 százalékos növekedést tervez - közölte a cég az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az árbevétel-növekedés legjelentősebb részét a közel 30 százalékos emelkedést felmutató autókölcsönző üzletág adta.
 
A cég adózás előtti eredménye 2012-ben 12,2 millió forint volt, a 2013-as évre vonatkozóan még nem állnak rendelkezésre adatok.
 
Közlésük szerint tavaly szeptemberben Magyarországon elsőként vezették be az innovatív közösségi autó (Car Sharing) szolgáltatását, amely komoly beruházás volt a cég életében, emiatt várhatóan veszteséggel zárják az elmúlt évet.

A cég az előzetes adatok szerint 2013-ban átlagosan 71 gépkocsira 2644 szerződést kötött. A bérleti napok száma tavaly 16 238 volt, egy-egy autót átlagosan 6,1 napra kölcsönöztek ki.
 
A Magyar Autókölcsönzők Szövetsége (MAKSZ) közgyűlésének döntése értelmében a társaság kapta az Év Autókölcsönzője 2013 díjat. A szövetség adatai szerint az elmúlt 5-6 évben az autókölcsönzők száma csökkenő tendenciát mutat, mára közel fele annyi, nagyjából 5 ezer bérautó áll rendelkezésre a magyar piacon.

A MAKSZ tagjainak összes árbevétele 12,76 milliárd forint volt 2012-ben, ami 2013-ban 1,5 százalékkal csökkent.

Az Avalon Care Services Kft. négy üzletágában - autókölcsönzés, közösségi autó, autószerviz, flottamenedzsment - közel harminc fő tevékenykedik. A piacon az egyetlen cég, amely saját márkaszervizzel rendelkezik, a Bosch Car Service hálózat tagja.
 
(elemzeskozpont.hu, MTI)